A felhívással indult tárgyalásos eljárás eredményét az ajánlatkérő Magyar Posta Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A szolgáltatás meghatározása a következő: "A Magyar Posta Zrt. kézbesítési tevékenységének ellátása érdekében 3 vagy 4 kerekű elektromos segédmotoros kerékpárok flottaüzemeltetési szolgáltatásának beszerzése."
A járművek közül 631 darab, minimum 50 kilométer hatótávolságú, további 140 darab pedig minimum 60 kilométer hatótávolságú kell hogy legyen. A flottakezelés az első szállítási ütem első járművének átadás-átvételétől számított 75 hónapig tart.
Kapcsolódó
A közbeszerzést a dunakeszi székhelyű Marina Motor Kft. nyerte 7 milliárd 996 millió forinttal. A becsült ellenérték 7 milliárd 134 millió forint volt. A közleményben szerepel, hogy a nyertes alvállalkozója a Kyburz Switzerland AG. Ez a cég az eszközök leszállításában, átadásában, üzembe helyezésében, az üzemeltetéshez szükséges infrastruktúra biztosításában, továbbá az eredeti alkatrészek leszállításában vesz részt.
A nyertessel március 30-án kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a közbeszerzésen a szintén svájci vRbikes.ch ag is.
A Céginfo.hu adatai szerint a nyertes Marina Motor Kft. tavaly márciusban alakult. Az alakuláskor 3 millió, de ez év januártól 100 millió forint a jegyzett tőkéje. Tulajdonosa az 1994-es születésű, budapesti lakos Vadász Fanni Gréta, valamint a szlovákiai Stúrovo (Párkány) székhelyű Marinat s.r.o.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve