„Most már a nagykereskedők is mennyiségi korlátozást vezettek be: jelenleg a kristálycukorból naponta 20 kilót vehetünk maximum, ami miatt az üzletben is szabtunk egy mennyiségi korlátot. A kristálycukornál és a lisztnél áruhiányt is érzünk, a cukornál nagyrészt a befőzési szezon miatt. Nem tudunk úgy tíz kilókat kiadni egy embernek, hogy mi sem kapunk többet 20-nál” – mesélte a hvg.hu-nak Süveges László, egy Békés megyei kisbolt vezetője.
Az áruhiány nagyjából egy hónapja kezdődött a cukornál, akkor még 340 forintért tudott hozzájutni, most viszont már 570 forintért veszi. A lisztnél kicsit jobb a helyzet, ott az egyik fajtából be tudott vásárolni a vállalkozó, így arra nem kellett mennyiségi korlátot bevezetni. Ugyanakkor ennek a terméknek van szavatossági ideje, így, ha túl sok van raktárkészleten, az sem jó.
„Ha a hatósági áras termékek közül mindenből csak 10 kilót és 10 litert adnánk el naponta, az olyan 15-20 ezer forint közötti veszteséget termelne” – mondta Süveges László. De ha csak 10 ezer forint veszteséggel számolunk naponta, már az is 300 ezer forint veszteséget jelent havi szinten, ami egy dolgozó bére.
Az extraköltségeket a kisboltokat üzemeltető kereskedők nem tudják beépíteni az ársapka nélküli termékeikbe sem, mert azok önmagukban is drágulnak. Ráadásul az üzemanyaggal ellentétben semmilyen térítést nem kapnak a boltosok a folyamatosan növekvő veszteségeik mérséklésére. Több kisboltos már csak hétvégén árulja az árstopos termékeket, és akkor sem hatósági áron. Megkockáztatják a hatósági büntetést, mert egy napi szintű árusításnál biztos, hogy csődbe mennének, így viszont, ha nem kapnak ellenőrzést, meg tudnak maradni.
Változó szokások
A drágulás miatt a vásárlói szokások is megváltoztak, a luxustermékek (például a kesudió) forgási sebessége nagyon lelassult, mert annyira magas lett a kosárérték az alapélelmiszereknél. Ez ugyanakkor azt is jelentheti, hogy kevesebb élelmiszert pocsékolnak el az emberek, sokkal megfontoltabban vásárolnak. Meggondolják, hogy egy kiló kenyér mire elég, hiszen egy kilós kenyér most 600 forint, míg október 14-én még 400 volt.
„Most hoztuk meg azt a döntést, hogy vasárnaponként bezárjuk a boltunkat. Korábban ebben az időintervallumban mentek nagyon a drágább termékek, például a drágább chipsszek vagy energiaitalok. Mostanában alig veszik őket, a vasárnap is ugyan olyan rossz, mint egy sima hétköznap” – mondta Süveges László. A cég bár továbbra is hozza a megszokott forgalmat, de az infláció miatt a profit sokkal kevesebb.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve