Nincs pénz a kasszában, nincs miből fizetni a játékosoknak - nyilatkozta a napilapnak Sasa Stevanovic, a győriek sportigazgatója. Keresik a megoldást a kialakult helyzet megoldására.
A korábbi kapus szerint a nehézségek ellenére a játékosok becsülettel dolgoznak, sőt, vállalták, hogy minden körülmények között végigfutballozzák a szezont.
Hétről hétre megyünk előre, szombaton a Kecskemét ellen is csak az egyik tribünt nyitottuk ki, hogy kevesebb legyen a költségünk. Nagyon fontos lenne, hogy a szurkolók mellénk álljanak, jó volna, ha a szombati, Nyíregyháza elleni mérkőzésre is minél többen jönnének ki - hangsúlyozta Stevanovic, aki kedden a magyar szövetségnél járt, hogy megtudja, mit kell tenniük azért, hogy a klublicencünk rendben legyen.
A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.
Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát másfél hete helyezték előzetes letartóztatásba, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként múlt hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve