Szöllősi Mihály volt a Tatai Hegyközség elnöke, a Zsigmond Király Borlovagrend nagymestere, tagja a Magyar Bor Akadémiának és a Neszmély-Tata borút elnökségének - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel. A neves borász 67 éves korában hunyt el.
Integrátor pincészetként Szöllősiék a saját, mintegy harminc hektárnyi birtok kétszeres mennyiségén termeltetnek szőlőt, így a felvásárláson keresztül megélhetést biztosítanak több tucat kistermelőnek. A borászat 2009-ben elnyerte az Év Pincészete díjat, Szöllősi Mihály pedig 2015-ben megkapta az Év Bortermelője címet.
A Szöllősi Pincészet 2012-ben 120 millió forintból épített palackozóüzemet és tárolópincét. Évente 2500 hektoliter bort állítanak elő, választékukban neszmélyi fehér borok szerepelnek. A termelt mennyiség 40 százalékát folyóborként értékesítik, palackban évente 130 ezer tételt adnak el - írja az agrarszektor.hu.
Szőllősi Mihály Mezőtúron született. Növényvédelmi mérnökként vezette a Sárisápi Termelőszövetkezet szőlészet-borászat ágazatát. Saját bort először 37 évesen készített, majd 13 év múlva megvásárolta a neszmélyi Gróf Zichy Miklós által 1830-ban épített pincét, amelynek egy részét eredeti állapotában állította helyre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve