A hatóságok elsősorban az alacsony áron értékesített import fogyasztói tejeket és tejtermékeket vizsgálták a nagykereskedelmi létesítményekben (különösen első magyarországi tárolási helyeken), a kiskereskedelmi láncok üzleteiben és a vendéglátó-ipari létesítményekben (szállodák, éttermek, közétkeztetés).
Országszerte 218 helyen ellenőrizték a nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített fogyasztói tejeket és félkemény sajtokat és összesen több mint 300 tételt ellenőriztek a szakemberek. A felügyelők minden esetben vizsgálták a tételek nyomon követhetőségét és a jelölés megfelelőségét is.
A különféle félkemény sajtokból 65 mintát vettek az ellenőrök növényi zsírtartalom laboratóriumi vizsgálatára. A vizsgálatok még folyamatban vannak. 38 tételnél van végleges eredmény, ebből 3 tartalmazott növényi zsírt, amit megfelelően jelöltek is a csomagoláson.
A Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜI) szakemberei 17 forgalmazónál ellenőrizték az import UHT tejek nyomon követhetőségét, valamint a forgalmazás élelmiszer-biztonsági feltételeinek teljesülését. A forgalmazás higiéniai, tárolási körülményeivel kapcsolatos kifogást egyik helyszínen sem tapasztaltak az ellenőrök. Nyomon követhetőségi hiányosságok miatt két esetben, három tételnél - összesen mintegy 8000 liter mennyiségben - kellett forgalmi korlátozást elrendelni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve