A közlekedési portál szerint nagy szerencse, hogy nem jött szembe a szerelvénnyel másik jármű. A mozdonyt vissza kell emelni a vágányra. A művelet nem lesz egyszerű. A mozdony visszaemeléséhez mindent szét kell szedni körülötte, valószínűleg a vágányt és a felsővezetéket is meg kell bontani, aztán tudják kiemelni a gépet. A szakemberek egyelőre tanakodnak, hogy a vasárnap délutáni diákforgalomig tudnak-e végezni a visszaépítéssel is - írta a portál.
A MÁV közleménye szerint Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal Kőbánya-Kispest-Soroksár közötti szakaszán - várhatóan vasárnap délelőttig - pótlóbuszok szállítják az utasokat a belföldi vonatok helyett. Az átszállások miatt 10-40 perccel nőhet a menetidő a kelebiai vonalon. Szombat 11:15-től, Soroksártól a BKK 66-os buszain, valamint az M3-as metró Határ út és Kőbánya-Kispest közötti vonalszakaszán a vasúti bérleteket elfogadják a Köki és Soroksár közötti közlekedés újraindulásáig. A kelebiai vonal nemzetközi járatait kerülő útra, Cegléd-Kecskemét-Kiskunhalas felé irányítják.
(Képünk illusztráció.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve