Az MNB február 17-én hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított a gyanú szerint jogosulatlan portfóliókezeléssel és függő ügynöki tevékenységgel foglalkozó Y-Gen Financial Kft. tevékenységének áttekintésére.
Az eljárás célja megállapítani, hogy az Y-Gen Financial Kft. végez-e, illetve végzett-e az MNB engedélye nélkül - rendszeres gazdasági tevékenység keretében - a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény szerinti befektetési szolgáltatási tevékenységet, kiegészítő szolgáltatást, így portfóliókezelést, illetve bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet.
Az MNB a piacfelügyeleti eljárás során február végén eredményes helyszíni ellenőrzést tartott az Y-Gen Financial Kft. által használt ingatlanban, ma közzétett végzésében pedig befektetővédelmi okokból azonnali hatállyal megtiltotta a Y-Gen Financial Kft.-nek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A jegybank már korábban közzétette az Y-Gen Financial Kft.-re vonatkozóan a potenciális befektetőknek szóló felhívását honlapja Figyelmeztetések menüpontjában, és az eddigi bizonyítékok alapján haladéktalanul büntetőfeljelentést tett az illetékes nyomozó hatóságnál.
A kft. széles körben - egyebek mellett elektronikus levelek útján - hirdeti a piacfelügyeleti eljárás során vizsgált tevékenységét.
A portfóliókezelés során a befektetők pénzeszközeit előre meghatározott feltételek mellett, azok megbízása alapján a portfóliókezelő különböző pénzügyi eszközökbe fekteti be és kezeli. E tevékenység Magyarországon önálló főszolgáltatásként szigorú jogszabályi követelmények betartásával végezhető, melyeknek az Y-Gen Financial Kft. bizonyosan nem felel meg.
Az MNB végzése semmilyen formában nem érinti az Y-Gen Financial Kft. részére rendelkezésre bocsátott pénzösszegek - befektetőknek való - visszafizetési kötelezettségét. A jegybank a piacfelügyeleti eljárást lezáró döntést a honlapján fogja közzétenni - olvasható a mai közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve