Erről a lap szerint múlt pénteken értesítették a versenyben lévő négy céget, a cseh Skodát, a spanyol CAF-ot, a német Siemenst és a svájci Stadlert. A BKK újabb adatokat kért be az indulóktól. A Népszava szerint sürget az idő, mert a szerződéskötéstől számított 807. napon kell a nyertesnek leszállítania az utolsó járművet. Ha szeptember közepére meglesz a szerződés, a 807. nap 2015. decemberére esik, de mivel uniós pénz felhasználásáról van szó, 2015 végéig már az elszámolásnak is meg kell történnie. A lap szerint elképzelhető, hogy az időhúzásnak az lehet a vége, hogy a kormány inkább másra fordítja, mintsem hagyja elveszni az uniós pénzt, és így maradnak a régi villamosok az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakon.
Reagált a BKK
A lap valótlanul állítja, hogy a kormány még nem kötötte meg a támogatási szerződést a villamosbeszerzésre - reagált a Népszava cikkére Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, A kormány 2012. november 7-én döntött véglegesen a beruházás támogatásáról. A hatályos támogatási szerződés 43 milliárd forintos keretéből a 37 új villamos mellett 24 alacsonypadlós trolibusz beszerzését, 3 kocsiszín felújítását és Dél-Budán akadálymentes peronok kiépítését is tervezzük, az ezekre vonatkozó közbeszerzési eljárások is folyamatban vannak - írta a vezérigazgató közleményében.
Nem igaz az sem, hogy a BKK késlekedne a tender lebonyolításával. Az ajánlatok beadásának és értékelésének időpontját valóban módosítani kellett, amelyre azonban a BKK az általa is ismert szűk befejezési határidő ellenére az ajánlattevők kérése alapján adott engedélyt éppen azért, hogy lehetőleg minden érdekelt villamosgyártó tudjon ajánlatot adni, és senki ne essen ki a versenyből az esetleg túl rövid határidő miatt - írta Vitézy.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve