Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a Napi Gazdaságnak elmondta, a napokban megtartott egyeztetésen teljesen egységes volt a szakma abban, hogy elutasítják a fővárosi taxiszolgáltatást szabályozó rendelet tervezetét. Ez két változatban készült el, s ezek csak az árakban különböznek egymástól. Mindkét változat előírná a taxik kötelező színét, a csomagtartó méretét, az elvárt évjáratot, az egységes arculatot. Ráadásul mindezt egy éven belül kellene teljesíteni − tette hozzá Metál, aki szerint az egységesítés a tisztességtelen piaci szereplőknek kedvezne, akik így még jobban elvegyülhetnének az "arcu(latu)kat" vesztett szolgáltatók között. A taxisok ezért sem támogatják a javaslatot.
A rendelettervezetben az árakra vonatkozóan két változat készült, az egyik a rögzített, hatósági árat tartalmazza - mondta Metál. E szerint a várakozás percenként 80 forint, a szállítás költsége kilométerenként 240 forint, az alapdíj pedig 300 forint lenne. A másik változat 700 forintos alapdíjjal számol, ami magában foglalná az első kilométer megtételét, 270 forint lenne a viteldíj és 80 a várakozás díja. A cégek a rögzített árakhoz ragaszkodnak. Az elnök azt is elképzelhetőnek tartja, hogy most csak az árakban állapodnának meg a fővárossal, később rendezve a többi problémás kérdést. A taxisok egy olyan rendeletet szeretnének, ami garanciát jelentene az utasok számára és egyben biztosítaná az ezzel foglalkozó vállalkozások megélhetését is. A taxisok most eljuttatják javaslatukat a BKK-hoz, aztán a fővárosi kabinet elé kerül, de azt nem lehet tudni, hogy mikor tárgyalhatja a közgyűlés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve