A bíró azzal indokolta az elutasítást, hogy a TakarékBank bizonyos időszakokban alkalmazott szerződéses feltételei elsősorban az objektivitás, az érthető megfogalmazás, és az átláthatóság törvényben rögzített elveinek nem feleltek meg.
A bíró indoklásában kifejtette: a bíróság azt is figyelembe vette, hogy a jogalkotó nem állított fel sorrendet az egyes elvek érvényesülésére, vagyis nem kötötte a bíróságot semmilyen jogszabályi rendelkezés a vizsgálat során.
Az objektivitás elvének megsértése döntően abból adódott, hogy a bank a szükséges korlátok nélkül módosíthatta egyoldalúan a szerződési feltételeket, míg az érthető és egyértelmű megfogalmazás elvének pedig nem felelt meg például a forrásköltség-változás, vagy a forrásszerzési lehetőségek alakulása - fejtette ki a bíró. Hozzáfűzte: az átláthatóság elvének azért nem feleltek meg a szerződéses feltételek, mert a TakarékBank által beépített ok-lista alapján a fogyasztó a szerződéses rendelkezések jogszerű alkalmazását nem tudja ellenőrizni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve