Bár az előző negyedévben még növekedést mértek az index készítői, a legutóbbi negyedévben azonban már csökkent a kkv szektorba vetett üzleti bizalom. A változás fő oka, hogy a cégvezetők nemigen hiszen saját vállalkozásuk fejlődősében: negyed évvel ezelőtt még 58 százalékuk mondta, hogy vállalkozásuk általános gazdasági helyzete növekedni fog az elkövetkező félév során, most ez az érték csupán 49 százalék volt.
Ugyanígy változás érzékelhető a likviditási helyzet megítélésében is. A márciusi adatok szerint a cégvezetőknek még csak 9 százaléka mondta azt, hogy várakozásai szerint romlik cégének likviditási helyzete a következő félévben, míg a 34 százalékuk javulásra számított. A mostani mérés már 15 százalék várt romlásra és csak 25 százalék javulást.
Bár a KSH folyamatos GDP növekedésről számol be, a felmérésben résztvevő cégvezetők 70 százaléka mondta azt, hogy vállalkozása területén nem, vagy egyáltalán nem érzi, hogy növekedne a gazdaság. Azok aránya, akik teljes mértékben egyetértenek ezzel az állítással mindössze 9 százalékos. A Policy Agenda szerint e cégek feltehetőleg olyan mikrokörnyezetben működnek, amelyek tartósan jól teljesítenek, ezért számukra a statisztikai adatok nem csak nehezen értelmezhető számokat, hanem a valóságot is jelentik.
Rossz hír az is, hogy a vállalkozások 65 százaléka nem lát arra esélyt, hogy bővítse az elkövetkező félévben tevékenységét. Ez pedig szintén alacsonyabb arány, mint az elmúlt hónapokban mért adatok. Jelentős változás, hogy a cégvezetők 44 százaléka tart attól a következő féléves időszakban, hogy váratlan nehézség ingathatja meg vállalkozásának a helyzetét - korábban csak 32 százalék írezte így.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve