Petrusán Györgyné szakszervezeti elnök az MTI-nek azt mondta: teljes a bizonytalanság a dolgozók körében, lassan elfogynak a szabadságok, egyre többen kényszerülnek állásidőre. Hozzátette: a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. a szakszervezetnek néhány napja ígéretet tett arra, hogy a termelés a felszámolás alatt sem áll le, az emberek próbálnak ebben bízni.
"Elfogytak a húskombinát utolsó tartalékai, a számlavezető bankok 11 napja a húskombinát számlájára befolyt árbevétel lehívását nem engedélyezik a hiteltartozások miatt, és a pénzek részleges engedményezésében sem vezettek eredményre a tárgyalások " - nyilatkozta az MTI-nek Ruck János vezérigazgató. Hozzátette: a társaság hiteltartozása mintegy hárommilliárd forint, ebből 1,2 milliárd forint a forgóeszköz hitel összege, a többi hosszúlejáratú, beruházási célú hitel.
A vezérigazgató elmondta: az üzemben a héten szerdán és csütörtökön folyik gyártás, két napra elegendő alapanyag vásárlásához volt pénzük, a hét többi napján a négyszáz dolgozóból 150-200 ember dolgozik, akik logisztikai feladatokat látnak el, a szeletelő üzemben, a csomagolóban és a raktárakban, a dolgozók ötven százaléka szabadságát tölti, vagy állásidőre küldte őket a cég.
Ruck János kifejtette: a dolgozók elbocsátását eddig nem kezdeményezte a húskombinát vezetése, hiszen minden jel arra mutatott, hogy a kiemelt stratégiai státuszból adódóan a felszámolásban sem áll le a gyártás, "ma már tudjuk, a kiemelt státusz esetében jogszabály a termelés fenntartásáról nem rendelkezik". A vezérigazgató szerint napokon belül dől el a húskombinát sorsa. Rámutatott arra, hogy a felszámolási eljárás 15 napon belül emelkedik jogerőre, az eljárás felgyorsítható, a felszámolás azonnal jogerőre emelkedik, ha a húskombinát lemond fellebbezési jogáról a Gyulai Törvényszéken, a javaslat holnap kerül az igazgatóság elé.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve