Amikor a Mol hív egy létesítmény átadására, mindig valamilyen Patyomkin dolgot kell átadni, most viszont a beszéd után egy igazi üzemet is láthatunk majd - fejezte ki örömét Orbán Viktor miniszterelnök Tiszaújvárosban a Mol butadién üzemének átadó ünnepségén. Ezután a miniszterelnök, Mengyi Roland országgyűlési képviselő és Hernádi Zsolt együttes erővel tekerték el az üzem elindítását jelképező - a miniszterelnök szerint kormányra emlékeztető - fém kereket, amivel megindult a vegyi anyagok áramlása a csövekben.
Évi 6-10 milliárd forinttal növelheti a Mol csoport eredményét a 130 ezer tonna kapacitású butadién üzem - mondta el Hernádi Zsolt a Mol csoport elnök-vezérigazgatója Tiszaújvárosban. A butadién üzem mellett egy új szintetikus gumigyár alapkövét is letették, mely további két év múlva a mostani üzem 35 milliárdos beruházási költségének mintegy duplájáért épülhet meg.
Az üzem az évi mintegy 5 millió gumiabroncs elkészítéséhez előállított butadiént egy eddig is készülő vegyipari melléktermékből állítja elő. Egyben évi 5900 tonna hidrogén üzemanyagot is termel, amit a Mol saját energiaszükségletének kielégítésére fordít, ezzel 42 ezer tonnával csökkentve saját szén-dioxid kibocsátását.
Az új alapkőletétellel egy JSR-Mol vegyesvállalat alakul, mely évi 60 ezer tonna műgumit állít majd elő hozzávetőlegesen újabb két év múlva. A butadién üzem alapkőletételére 2013 október 15-én került sor a mostanihoz hasonlóan, szintén Orbán Viktor részvételével. Az új üzem 51 százalékban japán, 49 százalék Mol részvétellel évi ötmillió gumiabroncsot lesz képes előállítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve