Akár már jövőre új bérmegállapodás jöhet az állami vállalatoknál, tehát a postánál, a vasútnál, a Volán-társaságoknál és a víziközmű-cégeknél, a jelenleg érvényben lévő, tavaly megkötött, 2019 végéig szóló egyezség mellett. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a lap megkeresésére felidézte: az állami vállalatoknál a megállapodás szerint három év alatt átlagosan 30 százalékos bérfelzárkóztatást kell végrehajtani; eszerint jövőre a dolgozók átlagosan ötszázalékos fizetésemelésben részesülnek.
A szakszervezeti vezető értékelése szerint a megállapodás sikeres, mivel hozzájárult a munkaerő megtartásához, ugyanakkor a cégeknek nagy szükségük van a további munkaerőre, az ő toborzásukhoz pedig egyéb intézkedésekre van szükség. Ezekről a lépésekről a közeljövőben kezdődhetnek az egyeztetések a szakszervezeti oldal és a vállalatok közötti párbeszédet segítő, nemrégiben megalakult, Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán (KVKF).
Kapcsolódó
A Munkástanácsok Országos Szövetsége új bérmegállapodás megkötését szorgalmazza már 2019-től, a jelenlegi egyezség megtartása mellett. Ez azt jelenti, az átlagosan ötszázalékos jövő évi emelésen felül további, átlagosan nyolcszázalékos felzárkóztatásra is javaslatot tesznek. Az elnök szerint az így elérhető, legalább 13 százalék körüli bérrendezés indokolt a jövő évi költségvetésben előirányzott fogyasztásnövekedés teljesüléséhez, valamint a reálkeresetek további jelentős emelkedéséhez.
A tárgyalások során többéves megállapodás megkötését is szorgalmaznák, évente két számjegyű bérfelzárkóztatási pályával. A szakszervezet elnöke hozzátette: a tárgyalásokat sok tényező befolyásolhatja, beleértve a közlekedési társaságoknál tervezett átalakításokat is.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve