Pozitív, értékalapú kommunikációt jelentett be első felszólalásában Kincses Péter, az ÉVOSZ (Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége) Médiatagozatának frissen kinevezett elnöke. Ehhez a sajtó hozzáállásának fejlesztése szükséges, a tényszerű tájékoztatásra kell helyezni a hangsúlyt - idézi a szakembert a Magyar Építők.
A médiatagozat megalakulásának célja - Koji László ÉVOSZ-elnök szerint -, hogy a szervezet a teljes hazai építőiparól szóló kommunikáció fejlesztésével az iparág társadalmi megítélésén javítson.
Az új tagozati elnök, Kincses Péter úgy véli, hogy az ágazat megítélését egységes és célzott kommunikációval lehet erősíteni, illetve roppant fontos a fiatal korosztályok elérése is. "Ha az építőipar értékteremtő oldalát nagyobb arányban látja a közvélemény, akkor az nem csupán a jelenleg az építkezéseken dolgozók, hanem a pályaválasztáson gondolkozó fiatalok életére is jó hatással lesz" - magyarázta a szakember.
Az alakuló ülésen Kincses Péter elnök (magyarepitok.hu) munkájához közvetlenül csatlakozott egy öttagú elnökség, melyben az A-Híd Zrt., a KÉSZ Csoport, a Market Építő Zrt. valamint a Merkbau Kft. kommunikációs szakemberei mellett az Építéstechnika főszerkesztője, Máté Klára is részt vesz - áll a portál beszámolójában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
