Lezárult a Paks II. beruházás új vezérigazgatójának kiválasztása, a miniszterelnök is jóváhagyta Bán Tamás kinevezését - számolt be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Bán Tamás a többi közt dolgozott az Alkotmánybíróság elnökének titkáraként, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bíróként, az állami bankfelügyeletnél, a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban államtitkárként, a Magyar Villamos Műveknél, a Paksi Atomerőműnél, és a Kész Holding igazgatótanácsának is tagja volt, valamint vezette a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-t és a közelmúltig a Budapest Városigazgatóság Holding Zrt.-t.
Bán Tamás Nagy Sándort váltja a poszton.
A paksi atomerőmű bővítésére létrehozott Paks II. Zrt. korábbi vezérigazgatója, Nagy Sándor a Miniszterelnökség közlése szerint közös megegyezéssel távozott a társaságtól. A szakember az Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége londoni irodájának igazgatójaként dolgozik tovább. A Népszabadság korábbi híre szerint elképzelhető, hogy a Simicska-Orbán háború miatt kellett a vezetőnek távoznia.
A miniszter jelezte azt is, hogy három nemzetközi menedzsert - pénzügyi vezetőt, személyzeti vezetőt és vezérigazgatót - keresnek a Paks I. transzparens és gazdaságosabb működtetéséhez; a Spencer Stuart fejvadász cég május végén tesz ezekre javaslatot a kormánynak. Bíznak benne, hogy a lépés a kormány és a költségvetés, valamint a nemzetközi közvélemény számára is elfogadható eredménnyel jár - közölte Lázár.
Arról is beszámolt: június 10-én Kijevben lesz az első nemzetközi, a megvalósításhoz szükséges engedélyezési eljárás részeként tartandó meghallgatás. Egy hete Pakson volt az első hazai közmeghallgatás, amit már a szükséges engedélyek érdekében tartottak. A Magyar Tudományos Akadémián is vita indul a kapacitás-fenntartással kapcsolatban, amelyet Aszódi Attila professzor, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos vezet majd.
Közölte azt is: döntés született egy új Duna-híd építéséről a beruházáshoz kapcsolódóan, Kalocsa térségében, az építkezés 6-8 ezer embernek adhat munkát.
Lázár János kérdésre arról is beszámolt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felbontotta az M4-es autópálya kivitelezési szerződéseit. A kormány május 31-ig megtárgyalja, hogy Szolnokot melyik nyomvonalon köti össze az autópálya-rendszerrel. Hogy hogyan folytatják Szolnok és Fegyvernek között az út építését, arról Orbán Viktor miniszterelnök tárgyal június elején Szolnokon Szalay Ferenc polgármesterrel és a megye parlamenti képviselőivel - fejtette ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve