A csupán órákkal korábban elkövetett Srí Lanka-i robbantásos merényletekkel kapcsolatban a katolikus egyház vezetője azt mondta: "együttérez ennek a kegyetlen erőszaknak az áldozataival, akiknek húsvétkor fájdalmat kell elszenvedniük és gyászolniuk kell".
Olasz nyelvű beszédében Ferenc pápa azt kérte, korunk számos szenvedésével szemben az emberiség ne maradjon rideg és közömbös. Az egyházfő a fegyverek zajának elhallgatását sürgette nemcsak a harctereken, hanem a városokban is. A nemzetek vezetőihez fordulva a fegyverkezés leállítását sürgette. A rászorulók, szegények, munkanélküliek, kirekesztettek befogadását szorgalmazta, azokkal együtt, akik "ajtóinkon kopogtatnak kenyeret, menedéket, méltóságuk elismerését keresve".
A világ konfliktus dúlta térségei közt Ferenc pápa elsőként Szíriát említette. Hangsúlyozta, hogy a régóta tartó háborúba a világ egyre inkább beletörődni tűnik. Az egyházfő a közömbösség helyett politikai megoldást sürgetett a humanitárius helyzet megoldása, a menekültek hazatérése érdekében.
A közel-keleti térséget megosztó feszültségekről szólva a pápa a harcoktól és éhezéstől szenvedő Jement emelte ki. Az izraeli és palesztin politika vezetőitől békét és stabilitást sürgetett. Fegyverletételt szorgalmazott Líbiában, a konfliktusok megállítását az afrikai Burkina Fasóban, Maliban, Nigerben, Nigériában és Kamerunban, valamint Szudánban. Új történelmi fejezet indítására szólította fel Dél-Szudán politikai, társadalmi és vallási vezetőit a nemzeti megbékélés érdekében.
Megbékélést kért a konfliktustól szenvedő Ukrajnának is, humanitárius kezdeményezések és a tartós béke megteremtésével.
A pápa külön megemlékezett Venezueláról, ahol az erőszak leállítását és a lakosság megsegítését sürgette. Minél előbbi békés megoldást sürgetett emellett Nicaraguában.
A beszéd után Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve