A babaváró hitel július eleji indulása óta az Erste Bank eddig mintegy hatezer házaspár igényét fogadta be. Az ügyfelek összesen 56 milliárd forint államilag támogatott kölcsönt igényeltek - ennek 37 százalékát Budapesten, 63 százalékát vidéki városokban.
A pénzintézet eddig már több mint ötezer ügyfelének összesen 49 milliárd forint értékben folyósította a babavárót. A kölcsönök 46 százalékánál már felfüggesztették a törlesztést, mert a magzat elérte a 12 hetes kort - derül ki a friss adatokból.
Az ügyfelek mintegy 90 százaléka a maximális, 10 millió forintos hitelösszeg mellett döntött, akik ennél kevesebbet igényeltek, az igazolt jövedelmük alapján határoztak a kisebb összeg mellett. A házaspárok felkészültségét jelzi, hogy a hiteligénylések mindössze 3 százalékát kellett elutasítani, jellemzően azért, mert az igénylők jövedelme nem felelt meg a felelős hitelezésről szóló jogszabályi követelményeknek.
Az Erste Banknál szeptember végéig folyósított babaváró hitelek 83 százalékát szabadfelhasználású kölcsönként vették fel az ügyfelek, míg 17 százalékot meglévő hitel kiváltására igényeltek.
Arra számítunk, hogy a babaváró hitel iránt érdeklődők száma később is magas marad. Így az év végéig összesen 60-70 milliárd forint államilag támogatott kölcsönt folyósíthatunk - mondta Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve