A kutatások szerint a területen 3 millió tonna feketekőszén van, amelyből 100 ezer tonna a bánya kiterjesztése, zöldterületek művelés alá vonása nélkül elérhető - mondta Polics József, a Mecsek Bányászati Klaszter elnöke szerdán a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.
A Pannon Hőerőmű Zrt. külszíni fejtéssel évi 15 ezer tonna kitermelését és elsősorban lakossági értékesítését tervezi a Baranya, Somogy, Tolna alkotta Dél-Dunántúlon, a bánya emellett gyakorlati helyként szolgálhat a komlói vájárképzésben részt vevő diákok számára.
A cég a környezetvédelmi engedély birtokában már csak a bányahatósági jóváhagyásra vár, amelyet egy-két hónapon belül megkaphat, így a vasasi szén akár már az év végén piacra kerülhet, ára pedig várhatóan az import szénnél kedvezőbb lesz.
Polics József hangsúlyozta: a vasasi bányászat nem jelent veszélyt sem a környezetre, sem a környéken élők egészségére, tekintettel a bányának a településektől való távolságára, s arra, hogy a zaj- és porszennyezés az előírt határértékek alatt marad.
Polics szerint a szénbányászat újraindítását Magyarország energiastratégiája alapozta meg. Reményét fejezte ki, hogy a vasasit követően további szénbányák nyílnak, hozzájárulva az ország energiafüggőségének csökkentéséhez és a munkahelyteremtéshez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve