A cég saját területén logisztikai területek létesültek, köztük csomagolóanyag tároló, kamionrakodó és darupálya épült, ezen kívül a meglévő gyárépületek új burkolatot, nyílászárókat kaptak, s kicserélték az alkatrészraktár, a raktár és az iroda tetőszigetelését - sorolta a fejlesztés részleteit kedden az MTI-nek Ligeti Ferenc.
A 372 millió forint összköltségű, építést- és infrastruktúrafejlesztést magában foglaló komplex beruházási projekthez a Regionális Fejlesztési Operatív Programból igényeltek támogatást. A projekthez az Új Széchenyi Terv keretében 148,8 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak.
A fejlesztéshez kapcsolódóan a 2010-es 271 fős létszámhoz képest minimum 59 fős létszámbővítést vállalt a kft. Jelenleg 330-340 között van a foglalkoztatottak száma, ami a tervek szerint tovább emelkedik.
A BHG-ASZ Kft. a tavalyi hatmilliárdot meghaladó összeggel szemben az idén 8,5 milliárd forint árbevételt vár. Ligeti Ferenc elmondta, hogy a cég további két nagy projekten dolgozik. Az egyik technológiafejlesztésre, másik innovációra vonatkozik. Előbbi egy 670 millió forintos projekt, amelyhez már elnyertek 170 millió forint uniós támogatást.
Az 1994-ben alakult BHG-ASZ Kft. fő tevékenységként gépjármű alkatrészeket, jármű- és járműalkatrész gyártáshoz kapcsolódó szerszámokat, illetve egyedi gyártóberendezéseket készít.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve