Egyre árérzékenyebbé válnak a vevők az elhúzódó egészségügyi veszélyhelyzet hatására, akiknek megtartása emiatt már komoly kihívást jelent még a legnagyobb vállalatoknak is - idézi az EY azt a több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatást, amelyet a témában készítettek.
Az olcsó termékek felhalmozása leginkább a kiskereskedelemben elterjedt sajátmárkás termékek népszerűségének kedvez. A vezető márkáknak azonnali lépéseket kell tenniük, ha meg akarják állítani vásárlóik elvándorlását.
Az emberek 41 százaléka a felmérés szerint továbbra sem mozdul ki szívesen otthonából, és ezért halmoz fel inkább otthon (45 százalék) az alapvető háztartási eszközökből és élelmiszerekből az EY Future Consumer Index felmérése szerint. Ebben a helyzetben a fogyasztók többsége kiadásaira is sokkal jobban odafigyel. A megkérdezettek kétharmada, 64 százaléka a mai napig csak a legszükségesebb termékeket szerzi be, 48 százalékuk pedig el is halasztotta az olyan komolyabb kiadásokat, mint az autó vagy a bútorok cseréje.
Mivel az emberek elsősorban online, a legközelebb eső vagy legszélesebb választékot kínáló üzletben vásárolnak, sokan már a Covid-19 első hulláma alatt kénytelenek voltak lemondani kedvenc márkájukról és mást választani helyette. Ez a trend a második hullám alatt tovább fokozódhat az EY elemzése szerint. Magyarországon az első hullám okozta pánikszerű felvásárlási láz érdemben csak pünkösdre múlt el.
"A vásárlók egyre jobbnak tartják a saját márkás termékeket, a vezető vállalatok árucikkeihez képest mára kevesebb minőségbeli különbséget látnak. Ez részben annak köszönhető, hogy az elmúlt években a fogyasztási cikkeket gyártó cégek az eladásra koncentráltak és háttérbe szorult a márkaépítés. Ezzel szemben a kereskedők folyamatosan fejlesztették termékeiket. A pandémia okozta árérzékenység még jobban kiélezi ezt a versenyt" - kommentálta az eredményeket Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere, így szerinte külső szakértők bevonásával érdemes a nagy márkáknak felülvizsgálniuk a termékeiket, valamint az értékesítési csatornáikat és a promócióikat, hogy meg tudják tartani fogyasztóikat vagy akár növelhessék vásárlóik körét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve