Vasárnap az ünnepnapi, húsvéthétfőn a vasárnapi, kedden pedig már a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. A vasárnapi óraátállítás csak néhány éjszakai belföldi és nemzetközi szerelvényt érint, ezért nem kell módosítani a menetrendet.
A húsvéti időszakban az elmúlt évek tapasztalatai szerint 200-250 ezer fizető utas választja a vasutat. A legtöbb utazóra a tavaszi szünet utolsó napján, kedden számít a MÁV: ekkor a helybiztosítással közlekedő vonatok átlagos kihasználtsága még a húsvéthétfőinél is magasabb. Az ünnepi utasforgalmi igényekhez igazodva a rendelkezésre álló összes üzemképes járművet forgalomba állítják, a lehetőségekhez képest az InterCity (IC-) vonatokhoz pluszkocsikat is kapcsolnak. A pénztárak előtti sorbaállás elkerülése érdekében azt javasolják az utasoknak, hogy elővételben váltsák meg a jegyüket, és vegyék igénybe az internetes vásárlási felületet.
A vasárnapi óraátállítás miatt a hajnali két óra előtt Budapestről Szobra és Ceglédről Szolnokra induló egy-egy szerelvény a nyári időszámításnak megfelelően, legfeljebb hatvan perccel később érkezik a célállomására. Az eredetileg hajnali kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat pedig három órakor indítják. Az óraátállítás Magyarországról induló és ide érkező nemzetközi szerelvényeket is érint: a Dacia nemzetközi vonatok, a Corona IC, az Ister EuroNight (EN), a Kálmán Imre EN, a Beograd gyorsvonat, a Metropol EN, a Latorca IC és a Traianus-Bononia IC várhatóan egyórás késéssel éri el a budapesti, illetve a külföldi végállomását.
A Budapestről induló, Varsón át Moszkvába közlekedő Varsovia EuroCity vonatok oroszországi menetrendje is változik a nyári időszámítás bevezetésével, mivel Oroszországban nem állítják át az órákat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve