Minden előzetes ígéret ellenére január 1-jén életbe lépett az az adószabály, amely 150-170 alkohollal foglalkozó nagykereskedőt tesz tönkre. Illetve még több olyan kis, zömmel családi termelőt, akik eddig ezeken a cégeken keresztül juttatták el a piacra az áruikat - szúrta ki az Index.
Egészen pontosan arról van szó, hogy a jövedéki termékeket - dohányt, alkoholt, ásványolajat - forgalmazó nagykereskedőknek úgynevezett jövedéki biztosítékot kell letenniük. Ebből az összegből a NAV bármikor elveheti a neki járó részt, ha a kereskedő elmarad az adófizetéssel. Ha a jövedéki engedély megszűnik, a biztosíték visszajár. Eddig ebben nincs semmi különös, így volt eddig is. Az újdonság, hogy a biztosíték összegét drámaian megemelik: az alkoholt áruló nagykereknél például a 22 millió helyett 150 millió forintra nő az összeg az árbevételtől függetlenül.
Mivel ez a kis, alacsony árbevételű kereskedőket lehetetleníti el, Gulyás Gergely, a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke módosító javaslatot nyújtott be, mondván eredetileg csak technikai hibáról volt szó. Gulyás elképzelése szerint a 300 milliós éves nettó árbevételnél például maradt volna az eddigi 22 milliós biztosíték, 150 milliót csak évi 2 milliárdos bevétel felett kellett volna fizetni.
Hibáztak, beismerték, változtatnak
A cikk megjelenése után jelezte Gulyás Gergely, hogy hibát követtek el. Ezt írta: "Az új Házszabályban rögzített törvényalkotási rend alapján a benyújtott törvényjavaslathoz képest valamennyi módosítást egységesen tartalmazó összegző módosító javaslatot az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága fogadja el. Ezért a bizottság az összegző módosító javaslat tartalmáért - a költségvetést megalapozó törvény esetén is - vállalja a felelősséget, a jövedéki biztosíték szabályozásával kapcsolatosan elkövetett hibáért is. A hiba orvoslására Font Sándor képviselőtársammal az alkoholtermékekre vonatkozó sávos jövedéki biztosítéki szabályozás bevezetése érdekében a tegnapi napon a Fidesz-frakció támogatását élvező módosító javaslatot nyújtottunk be. A módosítás elfogadásával a sávos szabályozás még azt megelőzően hatályba lép, hogy a megemelt jövedéki biztosítékot az érintett gazdasági társaságoknak teljesíteni kellene".Az Index szerint azt a kereskedők is csak év végén, a törvény kihirdetésekor vették észre, hogy valami mégsem stimmel. Gulyásék sávos, mindenki számára megnyugtató javaslata ugyanis csak 2016. január 1-jén, egy év múlva lép hatályba. Addig pedig, egy éven keresztül a korábban elfogadott szabály él, azaz mindenkinek az árbevételtől függetlenül le kell tennie a 150 milliós jövedéki biztosítékot. Erre pedig a kisebbek várhatóan nem lesznek képesek. Egy év alatt elvérzik a piac, majd aki benn marad, annál csökken a biztosíték összege.
Ami biztosnak tűnik, akárhogy is alakulnak a szabályok, 5-6 nagykernek biztosan nem kell majd aggódnia - véli az Index. A mostani 150-170 nagykereskedő közül annak a néhánynak, akiknek nem esik majd nehezükre letenni a 128 millió forinttal megnövelt biztosítékot. A budapestiek közül például biztosan nem rázza majd meg a CBA-franchise tagját, a Centrál Drinks Kft.-t, a trafikügyben is előkerült Vimpex Drinkset, és várhatóan talpon marad a legnagyobb láncoknak szállító Ital Magyarország is, valamint nem okoz gondot a dolog a Raikernek sem.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve