Közlése szerint a beruházás során, amelyhez uniós forrásokra pályáznak, a rakodáshoz egy új darut vennének, egy régebbit pedig felújítanának, valamint úgy bővítenék a terminál sínrendszerét, hogy az szétkapcsolás nélkül egész tehervonatokat is képes legyen fogadni.
Skála János elmondta, "jól mérhető mértékben" gyorsítja majd a működést ez a fejlesztés, amely lehetővé teszi, hogy olcsóbban és gyorsabban szolgáltassanak. Kifejtette, az intermodális ágazatban ma már nem annyira az ár számít a megrendelőknek, hanem a kiszolgálás minősége, ezen belül a sebesség.
"A konténerekben van a jövő" - jegyezte meg a vezérigazgató, azt hangsúlyozva, hogy az évtized végére jelentősen emelkedni fog az intermodális megoldások részaránya a szállításon belül. Ez az első lépés részükről a felkészülésben - mondta. A GYSEV Cargo ehhez ugyanúgy szeretne 30 százalékos uniós támogatást elnyerni, mint a már futó, 350 milliós fejlesztéshez korábban - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve