A forintosított jelzáloghitelekről szóló értesítések kézbesítését követő időszakban jelentősen megnőtt az ügyfelek érdeklődése az alternatív, hitelkiváltó kölcsöntermékek iránt. A Netrisk.hu az elmúlt két hónapban kétszer annyi érdeklődést továbbított az érintett bankok felé a mint az ezt megelőző hónapok során.
Míg a portál jelenleg 15 pénzintézet termékeit elérő banki piacterén tavaly az első félévben mindössze 6 százaléknyi volt a jelzáloghitelek iránt érdeklődők aránya, idén júniusig ez az érték 13 százalékra nőtt. Ugyanakkor 2013-ban, a tranzakciós díjak változásának köszönhetően még az érdeklődések 35 százaléka a folyószámlatermékekre irányult, 2014 első felében már csak 6 százalék volt ez az arány, amely az idei első félévben tovább zsugorodott 4 százalékra - mondta Boda Kálmán, a Netrisk.hu projektvezetője.
Főleg a kamat számít
A forintosított hitelek kiváltásának lehetőségeit keresők értelemszerűen elsősorban az alacsony kamat alapján kerestek alternatív terméket.
Ugyanakkor az egyéb kölcsönfajtáknál a legfőbb keresési szempont a gyorskölcsön (16 százalék) volt, ezt követte a fix részlet igénye (12 százalék), de jelentős az érdeklődés az autóvásárláshoz kapcsolódó hitelek (10 százalék) és az adósságrendező termékek (9 százalék) iránt is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve