A program révén több mint 60 ezer új terminálon lehet majd kártyával fizetni.
A közlemény szerint a kormány kiemelt célja a készpénzállomány csökkentése, a modern készpénzmentes fizetési megoldások ösztönzése. A hazai fizetési rendszer korszerűsítési stratégiájának alapja a bankkártya-elfogadóhálózat bővítése. Ez az egyik leglényegesebb előfeltétele minden további, a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítését, illetve a gazdaság digitalizációjának elősegítését szolgáló lépésnek - áll a közleményben.
A tavaly indult program első lépcsőjében telepíteni vállalt mintegy 30 ezer terminál több mint felét helyezték már forgalomba. Hónapról-hónapra dinamikusan nő a kihelyezett kártyaolvasók száma. A program második lépcsőjében újabb 30 ezer terminál telepítését támogatja a kormány, eszközönként 80 ezer forinttal.
A szolgáltatók a második ütemben is az ingyenes telepítés mellett legfeljebb 1 százalékos forgalomarányos díjat számíthatnak fel, vagyis jelentősen csökkent a korábban jellemző 3-5 százalékos díj, illetve a több jogcímen kiszámlázott tételek helyébe egy fizetési kötelezettség lépett - tették hozzá.
Ennek hatására a kisebb vállalkozások, kereskedelmi egységek is méltányos költségszinten tudják a bankkártyákat elfogadni fizetőeszközként, amelynek forgalombővítő hatása lehet. Ez különösen fontos lehet akkor, amikor az érintőkártyák gyors elterjedésével és korszerű mobil fizetési applikációk megjelenésével egyre több fogyasztó kíván POS-terminálon keresztül fizetni - jegyzi meg a minisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve