Toma Attila közleményében azt írta, M. Cs. vádlottat korábban az elsőfokú bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, illetve három évre eltiltotta attól, hogy gazdasági társaságokban vezetői tisztséget töltsön be.
A másodfokú bíróság az eljárás során eltérő tényállást állapított meg, amely szerint a vádlott az egészségügyi intézmény igazgatósági tagjainak egyetértésével, közbeszerzési és jogi tanácsadó javaslatára döntött úgy, hogy a közbeszerzési eljárás nyertes pályázójával nem köt szerződést, mert ez szolgálta a fenntartó tulajdonos érdekét.
A döntés meghozatala során a vádlott figyelemmel volt a közbeszerzési eljárás kiírásának, lefolytatásának, valamint az eredményhirdetés körülményeire is - ismertette a szóvivő.
A szakértői vélemény alapján a törvényszék megállapította, hogy a közbeszerzési eljárásban kihirdetett nyertes ajánlattevő pályázata a kiírásnak nem felelt meg. A pályázat ellentmondásos volt és összességében nem tartalmazott kedvezőbb feltételeket, mint annak a cégnek az ajánlata, amellyel az intézmény szerződést kötött - közölte.
A törvényszék megállapítása szerint M. Cs. vádlott vagyonkezelői kötelezettségét nem szegte meg, az egészségügyi intézmény részére vagyoni hátrányt nem okozott, az nem is állt szándékában. A bíróság a vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentette fel - tette hozzá Toma Attila.
Mangol Csilla 2012. április 1-jétől 2015. február 5-ig töltötte be a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház vezér-, majd főigazgatói tisztségét.
Képünk forrása: Istockphoto
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve