A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény szerint a nyertes feladata "a Miniszterelnökség - illetőleg a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti, az államháztartás alrendszereiből származó pénzeszközök felhasználásával történő közbeszerzési eljárások, illetve szerződések felügyeletét ellátó szerv - tevékenységét segítő, a mindenkor hatályos jogszabályok alapján fennálló feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás."
Közelebbről: 1500-2000 eljáráshoz kapcsolódó legalább 10-12 ezer ellenőrzési dokumentum (minőségellenőrzési jelentés, tanúsítvány, eredmény állásfoglalás, hiánypótlási felhívás, szerződésmódosításhoz állásfoglalás) tartalmára vonatkozó jogi/közbeszerzési tanácsadás. A szerződést a Miniszterelnökség a konzorciummal június 16-án megkötötte.
A Miniszterelnökség egy korábbi, 4,8 milliárd forintos, az uniós közbeszerzésekhez kapcsolódó tanácsadási tenderét a KFF-2016 Konzorcium nyerte. A konzorcium vezető tagja akkor is az SBGK Ügyvédi Iroda volt, míg tagjai a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, illetve az "Ész-Ker" Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. A nyertes konzorcium tagjaként szereplő "Ész-Ker" Kft. - a Céginfo.hu adatai szerint - 2003-ban alakult, a jegyzett tőkéje 3 millió forint. A tulajdonosa két ürömi lakóhelyű magyar magánszemély. Akkor ajánlatot tett még a Provital Fejlesztési Tanácsadó Zrt. is.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve