Nem utasítja el teljes egészében a dohánymonopólium szabálytervezetet, inkább javító javaslatokat kínál a Nemzetgazdasági Minisztériumnak az újonnan létrejött Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége. A szervezet jelenleg négy dohány- és cigaretta gyártó, illetve kereskedő céget tömörít. Mikola Gergely a szövetség egyik alapítója, a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, a kiskorúak cigaretta fogyasztásának visszaszorítása és a munkahely teremtés, mint jogszabályi cél, támogatandó, ám nem mindegy, hogyan jut el a piac idáig.
A szabálytervezet jelenlegi szigora, illetve a cigaretta piacot terhelő 2012-es adóemelések rövid idő alatt 3-6 százalékról akár 15 százalékra növelhetik a fekete piac nagyságát, amely nyilvánvaló komoly profit kiesést jelentene a gyártók számára és adóbevétel kiesést az államnak. Ezért a szövetség egyik sarkalatos javaslata, hogy ne 2000 fős limit legyen dohányboltonként, hanem 1100-1200. Ezzel 10 ezer fölé emelkedhetnek az állami liszensz üzletek száma. Ezen kívül szeretnék elérni, hogy a boltok ne csak cigarettát, hanem más termékeket is kínáljanak.
A dohánymonopóliumról a februárban kezdődő parlamenti szemesztereben döntenek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve