A társaság 2 milliárd forint hitelt kapott az MFB-től, hogy Cegléden megépítse a négycsillagos Hotel Aquarellt. A cég kiegészítő melléklete szerint a hitel a beruházás finanszírozásának 84 százalékát tette ki, a maradék 16 százalékot saját erőből akarták pénzelni, ehelyett végül további kölcsönöket vettek fel.
A szálloda az első vendégeket 2007 nyarán fogadta - írta az üzleti portál. A cégdokumentumok szerint a kezdeti években jelentős veszteséget halmozott fel és képtelenné vált az adósság fizetésére. A hitelt a társaság devizában vette fel, "nem szabad tehát megfeledkezni az árfolyam kedvezőtlen alakulásáról sem" - áll a cég kiegészítő mellékletében. Kiderül továbbá: "a cég jelentősebb tartalékokkal nem rendelkezett és jelenleg sem rendelkezik, ugyanakkor költségcsökkentésre is kevés lehetőség kínálkozik a magas fix költségek miatt".
A társaság tavaly 481 millió forint árbevétel mellett 148 millió forint veszteséget termelt, a könyvvizsgálói záradékban megjegyezték, hogy amennyiben a jövedelemszerző képesség nem javul, veszélybe kerülhet a hiteltartozás visszafizetése és fennáll a felszámolás veszélye.
A Magyar Nemzet júliusi cikke szerint a társaság 2010 decemberében még haladékot kapott az MFB-től a tőke- és kamattartozások kiegyenlítésére. A lap szerint a cégtulajdonos Hajdu Géza és élettársa időközben kiszervezte a szálloda működtetését egy szlovák vállalkozásba, így a bevételek ott csapódtak le, miközben a kötelezettség maradt az eredetiben.
A Domus s. r. o tulajdonosa a lap szerint a szálloda gyógytornásza volt. Az MFB érvényesíteni szerette volna jelzálogjogát, de miután Hajdu és élettársa a hotelbe jelentette be állandó lakcímét, a város jegyzője nyáron úgy döntött, hogy a fejlesztési bank nem veheti birtokba a szállodát. Hajdu Géza egyébként Cegléd ismert vállalkozója, 2010-ben megkapta az Év vállalkozója elismerést.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve