Az viszont kérdés, hogy pontosan mennyibe fog kerülni ténylegesen a Blaha Lujza tér felújítása - írja a Világgazdaság. Az biztos, hogy a mostani feladatra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az STR Mély- és Magasépítő Kft.-vel állapodott meg, a vállalkozási szerződés bejelentésekor azt közölték, hogy a felújítás bruttó 3,468 milliárd forintba kerül. A forrást a fővárosi önkormányzat és a kormánya biztosítja, utóbbi egymilliárd forintot ad.
Ehhez képest az EKR felületén június 2-án, illetve június 21-én az európai közbeszerzési értesítőben megjelent dokumentum szerint is a beszerzés végleges összértéke áfa nélkül 3,591 milliárd forint, vagyis bruttó 4,56 milliárd. A mintegy 1,1 milliárdos különbséget a BKK a gazdasági napilapnak azzal magyarázta, hogy a két összeg nem ugyanarra vonatkozik: az egyik a kivitelezési eljárás eredménye, a másik pedig a forrás.
A Blaha Lujza tér rekonstrukciója egy alapfeladatból és két opciós feladatból áll. Az összes kivitelezési költség valóban bruttó 4,56 milliárd, azonban a BKK-nak egyelőre csak az alapfeladatra van forrása, ezt rendelte meg (előre láthatóan) bruttó 3,468 milliárdos áron. Az is közölték, hogy az opciós feladatok (aluljáró-korszerűsítés és a Somogyi Béla utca átépítése) lehívásáról a főváros később fog dönteni, ha pedig biztosít ezekhez finanszírozást, az emelni fogja a Blaha-projekt költségeit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve