A korábbi projektet a Budapest Airport (BA) Zrt. lezárta, és már az új fejlesztésekre koncentrál - mondta a cég a Világgazdaságnak azzal kapcsolatban, hogy az ügyben a kormányhivatal szakhatósági hozzájárulás hiányában elutasította a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér II-es terminálja előtti parkolóház építési engedélyének kiadását. A reptér a határozat ellen nem terjesztett elő keresetet, így az jogerőssé vált.
Ferihegy utasforgalma dinamikusan nő, 2019-ben már csaknem 16,2 millió utast szolgáltak ki a terminálok. Ilyen volumenű reptéren alapvető elvárás, hogy a terminálokhoz közel fedett, őrzött parkolókat is kialakítson az üzemeltető. A parkolóház megépítése része annak a hosszú távú repülőtér-fejlesztési tervnek, amelyen a BA Zrt. és a magyar kormányzat közösen dolgozik. Ez nemcsak parkolóház-építést, hanem új közlekedési, repülőtér-megközelítési koncepciót is magában foglal - közölte a napilappal a cég.
A most átdolgozott terv új infrastruktúra építése mellett a repülőtér közlekedési kapcsolatainak javítását is tartalmazza.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve