Ismeretes, hogy a pécsi vállalat ingatlanjai és követelései adják az anyacége forgóeszközhitele fedezetét, és az emiatt nehéz helyzetbe került cég korában mintegy 1500 fős elbocsátást jelentett be. Arról már megállapodás született, hogy a Flextronics átveszi az Elcoteq Huawei-jel kötött szerződését, és mivel az első szállítás már decemberben esedékes, ezért megkezdődött a munkaerő felvétele is. Ez első lépésben 240 fő felvételét jelenti, de a tárca bízik benne, hogy mivel a szerződés egy évre szól, ezért a későbbiekben további 500 fős bővítésre is lehetőség lesz.
A miniszter válasza szerint ehhez, és a Flextronics új telephelyének kialakításának támogatásához munkaerő-piaci programtervet készít a Baranya Megyei Kormányhivatal munkaügyi szakigazgatási szerve. A program összes költsége 180 millió forint lenne. A támogatás a bér és bérköltségek 50 százalékát fedezné a 240 új dolgozó esetében hat hónapig, további hat hónapos továbbfoglalkoztatás ellenében. A támogatást a jövő évi költségvetésből fedezné a tárca.
A munkaügyi központ egyébként ezen felül egy további 900-1000 fős munkaerőigény kielégítésében működik együtt a Flextronics-szal és a cég által megbízott munkaerő-kölcsönző cégekkel. Ezeket a dolgozókat Zalaegerszegen foglalkoztatná a társaság, de az NGM szerint jelenleg vizsgálja a cég, hogy ezt a kapacitást Pécsre telepítse-e, mivel ennyi dolgozó ingázásának vagy ideiglenes lakhatásának támogatása komoly költséget jelent. Egyelőre azonban a megrendelések kielégítése érdekében még szükséges az ingázás, és a miniszter szerint "a hosszabb távú megoldáson még dolgozni kell."
A kormány egyébként jelenleg is mérlegeli, hogy milyen más eszközökkel tudná támogatni az Elcoteq elbocsátott dolgozóit, azonban valószínűleg nem fogja igénybe venni az unió által épp ilyen esetekre létrehozott Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap támogatását, mivel ehhez a támogatás összegének 35 százalékát kitevő összeggel társfinanszírozóként a költségvetésnek is helyt kellene állnia. A tárca ezért jobban preferálná a még elérhető, és mindössze 15 százalékos társfinanszírozást igénylő TÁMOP források felhasználását az elbocsátott dolgozók munkaerő-piaci újrabeilleszkedése, elhelyezkedése támogatása érdekében. Nem zárják ki azonban egy globalizációs alapos pályázat előkészítésének lehetőségét sem, arra az esetre, ha valamennyi TÁMOP forrást felhasználnának.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve