A tárca közölte: az e-ügyintézési törvény 2018. január 1-jétől teszi kötelezővé az elektronikus ügyintézést a gazdálkodó szervezetek számára, amely a központi szolgáltató által nyújtott Cégkapu szolgáltatással teljesíthető a legegyszerűbben.
Az Ügyfélkapuhoz hasonló Cégkapun keresztül a cégek, alapítványok, gazdálkodó szervezetek online tartják majd a kapcsolatot a hivatalokkal, dokumentumokat küldhetnek, fogadhatnak, így személyes ügyintézés nélkül, kényelmesebben és gyorsabban intézhetik a cégügyeiket.
A regisztrációt az e-ügyintézési törvény alapján augusztus végéig kell elvégezni, a törvény azonban egy átmeneti felkészülési időszakot biztosít, így ez 2017. december 31-ig hátrányos jogkövetkezmények nélkül tehető meg. Az illetékes hatóságok 2018 január 1-jétől jogosultak lesznek a törvényességi felügyeleti eljárás vagy hatósági ellenőrzés megindítására azon gazdálkodó szervek esetében, amelyek nem regisztráltak.
A közeljövőben kihirdetendő kormánydöntés alapján az egyéni vállalkozók továbbra is az ügyfélkapu szolgáltatással jogosultak az elektronikus kapcsolattartásra, ebből adódóan a regisztrációs kötelezettség ezt a kört nem érinti.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve