Az elfogadott előterjesztés szerint a húsipari cég 2017 végétől 2020 végéig négy részletben, 1 milliárd 735 millió forintot fizet a város 33 százaléknyi tulajdonrészéért, 265 millió forintot érő 5 százaléknyi tulajdonrész pedig Kaposvárnál marad.
Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester emlékeztetett arra: a somogyi megyeszékhely 2013-ban 2 milliárd forintos tőkeemeléssel 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a Kométában, hogy segítsen az akkor nehéz helyzetbe került cégen, biztosítsa a dolgozók és a beszállítók, mintegy 900 család megélhetését. A város cserébe pénzügyi befektetői hozamgaranciát és döntési kompetenciát kért.
Kapcsolódó
A szerződéscsomag 5 éves önkormányzati befektetésről szólt, ez hamarosan letelik, a többi tulajdonos ezért ajánlatot tett a kivásárlásra - tette hozzá. A politikus azt mondta, a város jó döntést hozott négy évvel ezelőtt, amikor a helyi lakosság megkérdezését követően, a megkérdezettek 97 százalékos támogatásával jelentős közpénzt fordított a vállalat megmentésére. Így nemcsak a társaság, a munkahelyek, hanem az a közösségi pénz sem veszett el, amelyet a Kométa adó formájában fizet. Ráadásul a város 2 milliárd forint után eddig mintegy 440 millió forint hozamot kapott, ez az összeg várhatóan megduplázódik a részvények kivásárlásáig.
Jól megy
A ma két olasz húsiparos család és a kaposvári önkormányzat tulajdonában lévő, a somogyi megyeszékhelyen, valamint Budapesten mintegy 700 embert foglalkoztató Kométa korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy tavaly 6 milliárd forinttal növelte árbevételét az előző évihez képest, az adózás előtti eredménye meghaladta az 550 millió forintot. Az elmúlt négy évben a cég bevétele megduplázódott, 18 milliárd forintról 36 milliárd forintra nőtt.
A társaság tavaly a 2015. évinél 21 százalékkal több, 57 ezer tonna húst és húskészítményt állított elő és adott el. Az árbevétel 61 százaléka a belföldi értékesítés eredménye, az exportárbevétel részaránya 37-ről 39 százalékra nőtt 2016-ban. A készítményexport 52 százaléka Olaszországba irányul, de a Kométa termékei emellett több mint 30 országba is eljutnak. A cég megduplázta dél-koreai kivitelét, és elindította az exportot Japánba is.
A Kométa az elmúlt 10 évben mintegy 8 milliárd forintot költött fejlesztésekre, egyebek mellett teljesen felújította a vágóhidat és a csontozó üzemet, valamint jelentős fejlesztéseket hajtott végre a gyártó és csomagoló üzemegységekben.
A cég a közelmúltban bejelentette, 1,3 milliárd forintos beruházás eredményeként 2018 végétől új termékek előállításába kezd a vágóhídján keletkező melléktermékek feldolgozásával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve