A kérdésére azt közölte, most alakítják ki az Audi elektromosautó-portfolióját, arra, hogy készülnek-e ilyen járművek majd Győrben, konkrétum említése nélkül úgy válaszolt: a gyárban adottak ehhez a keretfeltételek.
Az MTI érdeklődésére Peter Kössler, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke elmondta: 2018-2019 fordulójára tervezi az Audi az elektromos autók sorozatgyártásának kezdetét, s ezzel párhuzamosan indul meg az elektromos motorok előállítása a magyarországi üzemben. Már most is Győrben készülnek a prototípusok. Mint mondta, ez a gyár látja majd el a társaságot elektromos motorokkal.
Peter Kössler nem felelt arra a kérdésre, hogy mekkora beruházás szükséges a termelés megkezdéséhez, arra azonban utalt, hogy a társaság az utóbbi három évben átlagosan 300 millió eurónyi fejlesztést hajtott végre Magyarországon.
Elmondta: Győr fontos szerepet játszik a konszern életében annak kapcsán is, hogy itt fejlesztették, próbálták ki az emberi munkavégzés robotizált támogatását jelentő Smart Factory koncepciójuk számos elemét is, amelyeket aztán más gyáraikban is bevezetnek. Számos újdonság nem Győrbe érkezik, hanem Győrből jön - fogalmazott az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve