A közlemény szerint a 100 százalékos állami tulajdonú társaságokat 20 millió forint alaptőkével alapítják meg, 3-3 tagú igazgatósággal és felügyelő bizottsággal. Az átalakítás következő ütemében az MNV Zrt. feladata a teljes fúzió megvalósítása, amelynek során a jelenleg működő Volán-társaságok állami tulajdonban lévő részvényeit apportálják a régiós központi társaságokba, és ennek a folyamatnak az eredményeként végül összesen 7 Volán társaság marad.
Az MNV kiemeli, hogy a folyamat az érintett szakszervezetek bevonásával, azok folyamatos tájékoztatása mellett történik. A tervek szerint a teljes szervezeti integráció legkésőbb 2014 végére valósulhat meg. A fúziót követően az MNV reményei szerint régiós társaságok az eddigieknél versenyszempontból felkészültebb vállalatok lesznek, költséghatékonyabban szolgálhatják a közösségi közlekedést, ami a szolgáltatás minőségének javításával az utazók érdekét is szolgálja.
A Volán-társaságok átalakítása a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. koordinálásával történik. A fokozatos átalakítás a közösségi közlekedés hatékonyságának növelése érdekében szükséges a 2010-ben megfogalmazott kormányzati szándék szerint - áll a közleményben.
A megalakuló régiós társaságok
Az ÉMKK Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Miskolc), a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Békéscsaba), a DDKK Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Kaposvár), az ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Szombathely), a KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.(székhely: Tatabánya) és a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (székhely: Szolnok).Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve