A városban zömmel uniós forrásból, mintegy 40 milliárd forintból fejlesztik a villamosközlekedést, a 31 új jármű értéke ebből megközelíti a 19 milliárd forintot.
A Miskolc városi villamosvasút fejlesztése című, uniós támogatással megvalósuló, Zöld nyílra keresztelt nagyprojekt jogi, gazdasági és műszaki előkészítése 2006-ban kezdődött, a teljes program befejezése 2015 nyarára várható, a tervek szerint akkorra áll a megújult és meghosszabbított pályára az utolsónak érkező villamos.
Az alacsony padlós, klímaberendezéssel ellátott, számítógép-vezérelt Skoda 26THU3 villamosokat a csehországi Plzenben gyártják. Az első kettő 2013 második felében érkezett Miskolcra, azóta az első jármű 11 ezer kilométert tett meg, tesztelése alatt az előírt vizsgálatokat maradéktalanul teljesítette.
Első hivatalos útján az új szerelvényt szinte valamennyi megállóban sokaság várta, többen fel sem fértek rá.
A járműbeszerzés közbeszerzési pályázatának egyébként többször is neki kellett rugaszkodni Miskolcon. A tendert háromszor is az olasz AnsaldoBreda S.p.A nyerte meg, ám a döntést minduntalan megtámadták a vesztes ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A pályázók között volt a spanyol CAF, az S.C. ASTRA Vagoane Calatori S.A. Arad, a Solaris Bus and Coach SA. és a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. Az utolsó, eredményesnek és érvényesnek nyilvánított negyedik pályázatot végül Skoda-Ganz nyerte.
A Zöld nyíl program keretében a miskolci 1-es villamos 9,6 kilométer hosszúságú pályáját teljes egészében megújították a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri végállomás között, onnan pedig másfél kilométerrel meghosszabbították Felső-Majláthig. A csaknem 15 milliárd forint értékű munkát a Colas-Alterra Zrt., a Colas út Zrt., a WIS Zrt. és a Pentavia Kft. alkotta Zöld nyíl 2009 konzorcium végezte el.
Miskolcon 1897 júliusa óta van villamosközlekedés, az országban másodikként ott épült normál nyomtávú villamosvasút.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve