Varga Zsolt
Bár nem kapott nagy sajtóvisszhangot, de a június 24-én egységesen szavazott a Fővárosi Közgyűlés. Mártha Imre, a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (Főtáv) januárban kinevezett vezérigazgatója a cégcsoport átvilágítása után úgy döntött, hogy a Főtáv leányvállalatai olvadjanak be az anyacégbe.
Kapcsolódó
Így a Főtáv-Komfort Kft., a Főtáv-Kiserőmű Kft. és az Immodus Zrt. megszűnik önállóan létezni, tevékenységeiket az anyavállalatban egyesítik. Ennek eredményeként pedig hatékonyabb, átláthatóbb lesz a cégcsoport működése. Ehhez pedig tulajdonosként rá kellett bólintania a Fővárosi Közgyűlésnek is. Végül ez meg is történt, 23 igennel, ellenszavazat nélkül, csupán egy tartózkodás mellett.
A képviselők együtt szavaztak, pártállástól függetlenül. Örülök, hogy támogatták a szakmai elképzeléseimet - kommentálta lapunknak a döntést Mártha Imre vezérigazgató.
Azóta pedig már a Cégközlönyben is megjelent, hogy elindult a beolvadás. A folyamat tervezett zárásának időpontja szeptember 30. - azzal, hogy amennyiben a bírósági bejegyzés e napot követően történik meg, úgy a joghatások beállásának napja a cégbírósági bejegyzés napja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve