A cégiratok szerint a vállalat közgyűlése február közepén döntött arról, hogy két darab ezer forintos névértékű részvényt bocsát ki, és ezzel 20 007 000 forintra növeli a cég alaptőkéjét.
A részvényeket lejegyző Ferencvárosi Torna Club azonban nem kétezer forintot fizetett a 0,01 százalékos tulajdonrészt megtestesítő papírokért, hanem 300 milliót. Azaz egy ezer forintos névértékű részvényt (amilyenből több mint húszezer van a cégnek) 150 millióért jegyeztek le.
Ezzel a tranzakcióval nagyjából 3001 milliárd forintra értékelték a Fradi labdarúgócsapatát - olvasható a portálon.
Az ügylet magasabbra értékelte a magyar bajnokság éllovasát, mint amennyire a Manchester United, a Real Madrid és a Barcelona együttes értékét becsülte tavaly a KPMG.
A portál szerint a lépésre minden bizonnyal azért került sor, mert a Fradinak forrásbevonásra volt szüksége, vélhetően megszorultak. Mindenesetre egy labdarúgócsapat ilyen típusú finanszírozása több szempontból is aggályos lehet. Az FTC Labdarúgó Zrt. legnagyobb tulajdonosa a részvényeket most is aranyáron lejegyző FTC, amely viszont jelentős részben állami támogatásokból működik. Így a túlárazott részvényvásárlás közvetett állami támogatásaként is értelmezhető. Ezt pedig - amellett, hogy rossz az optikája - az Európai Labdarúgó-szövetség sem szereti.
A Fradi bevételei brutális mértékben emelkedtek az elmúlt években. Tavalyelőtt a csapat 5,37 milliárd forintból gazdálkodhatott, szinte pontosan annyiból, mint amennyit 2010-ben a két akkori leggazdagabb klub kivételével a teljes liga.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve