Bár a Sárkány Wellness és Gyógyfürdő gázfelhasználása alacsony, a villamosáram költsége jelentős terhet ró a költségvetésre - idézi a polgármestert a Termál Online.
Ennek a többletköltségét idén még ki tudják gazdálkodni, azaz 2022 végéig biztosított a fürdő működése. Azonban a polgármester elmondása szerint januártól mindenképpen be kell zárni a létesítményt, ugyanis az akkortól érvényes villanyszámlát már nem tudnák kigazdálkodni. Nem néhány tízmillió forintos, hanem százmilliós nagyságrendű extra költségről van szó.
Máté Antal azt nem tudta elmondani, hogy meddig marad zárva a teljes fürdő, ehhez ugyanis ismerniük kell az áramárak pontos alakulását. Egyébként korábban pályáztak egy uniós forrásra, amiből megvalósítható lenne az épület energetikai korszerűsítése, sokat jelentene, ha ezen nyernének és forráshoz jutnának.
Néhány szolgáltatás megmarad
Apró pozitívum, hogy néhány minimális funkcióját megtartanák a fürdőnek. A gyógyászati részleget a járvány alatti lezárások idején is üzemeltették és erre most is kísérletet tesznek. Egyes kezeléseket, például a gyógymasszázst, iszapkezelést, mágneses kezelést biztosítanák. Azonban a teljes gyógyászat nem működne és biztosan nem tudják üzemeltetni a gyógyvizes medencét.
Valamilyen formában szeretnék biztosítani az úszóegyesület edzéseit is. Az egyesület nyitott lenne arra, hogy lejjebb engedjenek a komfortjukból, magyarán nem várják el, hogy az épületet 26 fokosra fűtsék. A
A fürdő kempingjében található apartmanokat továbbra is kiadják, amennyiben erre a fürdő nélkül is lesz igény.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve