A fürdők a tavaszi veszélyhelyzet idején felélték a végső tartalékaikat és csak kivételes esetben számíthatnak arra, hogy a tulajdonos önkormányzat pénzügyi segítséget tudna nyújtani nekik - írja közleményében a szövetség.
Időközben a fürdők megkezdték a létszámleépítéseket, ami első lépésben a meglévő munkavállalói állomány10-30 százalékát érinti. Az ágazatban foglalkoztatott 18 ezer munkahelyből tehát már az ősszel 6 ezer munkahely megszűnése fenyeget.
Egy szeptember elején készült reprezentatív felmérés szerint külső likvid forrás bevonása nélkül a magyar fürdők 76,15 százaléka nem képes eljutni a túlélést jelentő jövő nyári főszezonig.
A fürdők 2020-ban a bevételeik 40-70 százalékát biztosan elveszítik, és a trend folytatódása várható 2021 első félévére is. A helyzet már olyan súlyos, hogy a fürdők működőképességének fenntartása csak azonnali, vissza nem térítendő likvid forrás bevonásával lehetséges.
-Számításaink szerint az eddig kiesett és még kieső bevételek részbeni visszapótlása és a munkahelyek megtartása legalább 2021 nyaráig összességében 35 milliárd forint nagyságú likviditási alap vissza nem térítendő támogatás formájában történő biztosítását igényli - áll a szövetség igényében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve