Egyre növekszik a tűzoltósági beavatkozások száma, amelyek a lakossági szénmonoxid-érzékelő jelzésére indulnak meg - mondta Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Nem minden esetben van probléma, hiszen az érzékelő, ha megbízható forrásból szerezzük be, elég érzékeny, már kismértékű szénmonoxid mennyiség jelenlétekor is jelez, így időben tudják figyelmeztetni a lakosságot, hogy valami probléma van.
Kötelező a vizsgálat
A lakossági kéményseprés ingyenessé vált tavaly, minden tüzelő- és fűtőberendezéshez kapcsolódó füstelvezető vizsgálata kötelező, a gázkészülékeknél és a zárt égésterű berendezések esetében kétévente, a szilárd tüzelőanyaggal, illetve olajjal fűtő berendezéseknél pedig évente jelenik meg a kéményseprő.
Első alkalommal bedobnak egy cédulát és ingyenes a vizsgálat, ha ez az időpont nem alkalmas, megadnak egy másikat, ami szintén ingyenes, harmadik alkalommal azonban már nekünk kell keresni a kapcsolatot, ami már egy minimális kiszállási díjjal jár - hívta fel a figyelmet a sajtószóvivő.
Érdemes időben lépni
Tóth Gábor víz- és fűtésszerelő mester elmondta: nyáron hajlamosak vagyunk úgy értékelni, hogy van még idő az ellenőrzésre, azonban szeptember elején már érdemes elvégeztetni a vizsgálatokat. Sokan vannak, akik a fűtésidény végén kihúzzák az áramellátást és elzárják a gázcsapot, ezeket vissza kell helyezni, mert ilyenkor sokszor azt hiszik, hogy meghibásodott a rendszer, pedig csak a feledékenység a probléma okozója - magyarázta a szakember.
A másik fontos dolog a fűtési rendszer alapvető tulajdonságainak az ellenőrzése, például a víznyomásé, amit zárt rendszer esetében a nyomásmérőn tudunk ellenőrizni, ennek egy és két bar között kell lennie. Ha ez nem megfelelő, akkor rá kell tölteni, ha túl magas, azt érdemes szakembernek jelezni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve