A becsült 9 milliárd helyett végül több mint 15 milliárd forintba kerülő, november 8-án átadott szombathelyi Haladás-stadion és sportkomplexum esetében olyan komoly gondokat okozott, hogy az elkészülte után sem találtak neki üzemeltetőt. Végül inkább újra építési területté nyilvánították, nehogy nagyobb botrány legyen abból, hogy a sportegyesületek nem tudták használni a kész létesítményt, mert az azt ideiglenesen üzemeltető önkormányzati cég irreálisan magas bérleti díjat kért - olvasható a portálon.
Az átadáskor Hende Csaba, fideszes országgyűlési képviselő azt üzente az üzemeltetés kérdését feszegetőknek, hogy ez egy energetikai szempontból modern stadion, ezért vélhetően nem fog többe kerülni a fenntartása, mint a régi stadionnak.
A régi stadion fenntartása a 444.hu információi szerint nagyjából 300 millió forint volt, míg a városi közgyűlési jegyzőkönyvek alapján az egyesületek a korábbi években nagyjából 220-270 millió forint körüli önkormányzati támogatást kaptak erre a célra.
Ehhez képest a szombaton megjelent hirdetményből az derült ki, hogy a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. nevű önkormányzati cég tíz évre mintegy bruttó 5,7 milliárd forintos becsült áron keresett üzemeltetőt a létesítménynek, vagyis évi 570 millió forintért.
Eddig mindkét pályázatot elutasították, jó eséllyel azért, mert nem fértek bele a megadott keretbe. Az egyik jelentkező a Fradi stadionját is üzemeltető Lagardere Sports Hungary Kft, a másik a Future FM Létesítményüzemeltető Zrt. volt.
A sportkomplexum tehát november eleje óta kész, üzemeltetője viszont továbbra sincs, miközben a létesítményt elvileg használó sportegyesületeknek a város összesen évi 150 millió forint támogatást nyújtott a valóságban többszörös árú bérleti díj fedezésére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve