2021. júliusáig háromszor annyi jelzáloghitelt folyósított a Gránit Bank, mint az előző év hasonló időszakában. A jelzáloghiteleken belül elsősorban a lakásvásárlásra és felújításra felvehető piaci lakáshitel iránt nőtt jelentősen az érdeklődés, amelyből 112 százalékkal többet nyújtott a bank az idei első félévben 2020 hasonló időszakához képest. A töretlen keresletet jelzi, hogy júliusban tízszer annyi hitelkérelmet fogadott be a bank, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban.
A bank eddig elsősorban a pénzforgalmi szolgáltatások, a babaváró hitelek és az állampapír vásárlások terén jelentkezett innovációkkal, de az idén a lakáshitelezés terén is újított. A Gránit Bank a lakáshitel igénylést folyamatos fejlesztésekkel „zöldíti” a fenntartható gazdaságot olyan megoldásokkal szolgálja, amelyekkel papírt kímélve, és felesleges utazások nélkül otthonról kényelmesen lebonyolítható az előbírálattal összekötött hiteligénylés. Nincs szükség költségeket emelő külső tanácsadó vagy ügynök közreműködésére. Az ügyfélnek csupán a szerződéskötéskor kell személyesen bemennie a bankba a hatályos jogszabályi előírások miatt.
Csupán öt perc a kalkuláció
A hitelbírálat tavasz óta végezhető el teljesen online, internetes kalkulátorral (Kiszámítható Kalkulátor). Az 5 percet igénylő kalkulációt követően az igénylő megtudhatja mekkora összegű lakáshitelt, milyen törlesztőrészlettel vehet fel a Gránit Banktól, s ha a kalkulátorba feltöltött adatokat alátámasztja az általa regisztrált digitális ügyfélfiókban kezelt dokumentumokkal, a hitelt az előre jelzett kondíciókkal meg is kapja.
A digitális adatkitöltés bevezetése tovább egyszerűsítette az adminisztrációt. Ez a környezetet kímélő innováció azt jelenti, hogy azon adatok alapján, amelyeket az ügyfél az előzetes kalkuláció és a Digitális Ügyfélfiók regisztrálása során megadott, a bank automatikusan kitölti a kölcsönigényléshez szükséges nyomtatványokat. A bank elvégzi az adatok formai ellenőrzését, nincs szükség ugyanazon adatok ismételt megadására, nyomtatásra, szkennelésre. A jogszabály által előírt nyilatkozatokat kell csak a hitelt igénylőnek továbbra is a hagyományos módon kinyomtatni, majd aláírás után szkennelni és a digitális ügyfélfiókba feltölteni.
A hiteligénylést hamarosan még rugalmasabbá teszi, hogy a digitális ügyfélfiókot újonnan regisztrálók többféle kalkulációt készíthetnek, ezeket elmenthetik, elnevezhetik. Így például módosíthatják az igényelt hitelösszeget és a futamidőt, további fedezeteket vagy adósokat vonhatnak be, azaz testre szabhatják a kalkulációt, majd a számukra legkedvezőbb alapján tudják benyújtani a hitelkérelmüket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve