A dokumentumok 95 százalékos feldolgozottsága mellett a biztosítóhoz eddig bejelentett utazási csomagok száma 1902, ez valószínűleg 5260 utast érint. A teljes feldolgozottságot követően, a számítás alapját képező kárösszeg mintegy 900 millió forint lesz. A biztosító tájékoztatása szerint a hazahozatal költségeinek levonása után a keretből mintegy 400 millió forint áll majd rendelkezésre - írja az MTI.
A mintegy 200 utazásközvetítőn keresztül értékesített utazási szolgáltatások eltérőek, így utazásonként egyedileg bírálják el az igényeket.
Már a héten elkezdődhet a kártalanítás
Az Uniqa arra törekszik, hogy a kifizetések a jogosultaknak a lehető leghamarabb megkezdődjenek. Ezért már a héten megkezdik azoknak az utasoknak a részbeni kártalanítását, akik egyértelműen a Green Holidays Kft.-vel mint utazásszervezővel kötöttek utazási szerződést, vagy a Green Holidays Kft. utazási csomagját vásárolták meg utazásközvetítőn keresztül.
Az Uniqa közleményében kiemeli, hogy a Green Holidays ügyben a kárbejelentések közül egyetlen kárigényt sem utasítottak el. A biztosító megjegyezte: a közleményben becsült adatok szerepelnek, a változtatás, a pontosítás jogát fenntartják.
A Green Holidays Kft. július 2-án jelentette be fizetésképtelenségét, amely miatt egyebek között 569 utas Törökországban ragadt, és hazajutásukhoz a társaság vagyoni biztosítékát szolgáltató Uniqa Biztosító Zrt.-nek kellett segítséget nyújtania. Az Uniqa a biztosítási szerződés feltételei alapján 500 millió forint erejéig teljesíti a Green Holidays irodát terhelő fizetési kötelezettségeket az utasokkal szemben.
(MTI Fotó: Balogh Zoltán)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve