Csökkent a gumiszervizek forgalma a tavaszi lezárások idején, harmaduk pedig még ennél is gyengébb eredményre számít az őszi szezonban - áll az Apollo Vredestein Kft. kutatásában, melynek keretében hazai gumiszervizeket kérdeztek tapasztalataikról.
Párhuzamosan a vásárlókat is megkérdezték, többségük sem az árakban, sem a kiszolgálás sebességében nem számít változásra, pedig ez utóbbit - a pontos, várakozás nélküli gyors munkát - tartják az egyik legfontosabbnak a fertőzés elkerüléséhez.
Kapcsolódó
A járvány okozta kihívásokra a műhelyek is reagáltak. 35 százalékuk csak előzetes bejelentéssel fogadott ügyfeleket, több mint 80 százalékuk helyezett ki kézfertőtlenítőt, és közel ugyanilyen arányban tették kötelezővé a szabadban történő várakozást.
A gumisok számára azonban a legnagyobb kihívást az árképzés jelenti. A műhelyek közel fele számolt be arról, hogy annak ellenére nem emelt árat, hogy erre megítélésük szerint szükség lett volna.
A válaszadók 78 százaléka számolt be ugyanis arról, hogy csökkent a forgalma a tavaszi lezárások idején, miközben jellemzővé vált, hogy az autósok inkább az olcsóbb abroncsokat vették és szereltették fel az elmúlt időszakban.
Emellett kiesést jelent számukra az is, hogy a korábban megszokottnál többen vásároltak az interneten abroncsot, és ezeket vitték a műhelyekbe felszereltetni.
A téli átszerelési szezonra is a visszafogott várakozás a jellemző. A műhelyek harmada még a tavaszinál is gyengébb forgalomra számít.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve