A kisebb vállalkozások 60 százaléka számít éves árbevételének csökkenésre 2020-ban, de az 50 és 249 fő közötti létszámú vállalatok fele, és a 250 fő felettiek 40 százaléka is ezt jelezte előre az októberben készült GVI felmérés során - írja a Népszava. Idén már helyzete javulására számít a többség. A cégek túlnyomó része a múlt évben pénzügyi gondokkal küszködött, hogy fenntartsa napi működését.
A bajokat vagy tartalékokból, vagy gyors, azonnali megoldást jelentő, likviditást segítő hitelekből próbálták áthidalni. Főként a 10 fő alatti cégek vélték úgy, hogy nehezebben jutnak hitelhez. A hitelmoratórium nem a cégek többségét nem segítette meg: ez a lehetőség a megkérdezett vállalatok 30 százalékát érintette, és 14 százalékuk vette igénybe.
Az MKIK GVI felmérése 2020 októberében készült több mint 3000 hazai cég megkérdezésével. A legtöbb vállalkozásnak a 2020. október előtti hónapokban az adók és járulékok befizetése jelentette a legnagyobb pénzügyi nehézséget (a vállalkozások 25 százalékának érdemi, míg 35 százalékának kisebb nehézséget okozott). A második leggyakrabban említett pénzügyi teher a munkabérek fizetése és a vállalkozások egyéb állandó költségeinek (például az irodabérlet) kiegyenlítése volt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve