A lap szerint a Magyarországon előállított étolaj jellemzően 400-510 forint literenként, míg az említett külföldi termék között akad olyan, amit 309 forintért árulnak. A szakértők szerint rendkívül furcsa, hogy például az egyik terméken Horvátországot tüntették fel gyártóként, ahol gyakorlatilag nem terem napraforgó, amiből étolajat lehet készíteni.
Bizonytalan hátterű, meghatározhatatlan telephellyel rendelkező külföldi cégek kerültek az étolajak címkéire a vizsgálatot végző csoport szerint. Ez azért gyanús, mert a csalók, kihasználva a határok átjárhatóságát és az ellenőrzés "hihetetlen" hiányosságait, körhintacsalás során beviszik a például Ukrajnában áfamentesen megvásárolt árut Szlovákiába és onnan Magyarországra.
A gyanús étolajakat forgalmazó egyik hálózat, a CBA kommunikációs igazgatója szerint partnereiket alávetik a kereskedelemben szokásos ellenőrzési eljárásoknak a szerződéskötések előtt. A szállító nyilatkozik arról, hogy az áthárított áfát a költségvetéssel szemben elszámolja. A szakértői csoport 2011-ben már feltárt egy hasonló ügyet az amerikai Bunge étolajgyártó kérésére, akkor 2,3 milliárd forintos áfacsalásra derült fény.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve