A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Sikeres volt az esztergomi városvezetés és a Raiffeisen Bank közötti első, adósságrendezést célzó tárgyalási forduló. Tétényi Éva polgármester a Napi Gazdaságnak azt mondta, többkörös tárgyalás várható, a reorganizáció alapjai azonban most megszülettek. A legfontosabb és leginkább sürgető problémának a polgármester a 300 millió forintos likviditási hiány pótlását nevezte, ez a működési és egyéb kiadások miatt havonta legalább 150-200 millió forinttal növekszik. A deficit pótlása érdekében a megbeszélés során egy többpontos javaslatcsomagról tárgyaltak.
A városvezetés szerint az önkormányzat megmentését egy egységes vagyonkezelő szerv felállítása, az önkormányzati Strigonium Zrt.-be tömörülő vállalatok kiszervezése, majd egységes önkormányzati tulajdonba vonása és összeolvadása szolgálná. Tétényi szerint ezzel átláthatóvá válnának a bevételek, másrészt növelni lehetne a városi kincstárban landoló összegeket, illetve a jelenleg a vagyonkezelőhöz tartozó 2 milliárd forintos ingatlanállományt is jövedelmező tevékenységekbe vonhatnák be. Az önkormányzati tulajdonba vont vállalatok nonprofit alapon működnének.
Az önkormányzat második lépésként a versenyszféra elvárásaihoz igazodó, menedzser típusú átalakítást tervez közigazgatási intézményrendszerében, ami esetenként a középvezetői szint racionalizálását is jelentené. A bérek és járulékok megspórolása révén havi 50 millió forintos többlettel számol a település. Az intézményvezetők pedig az önkormányzati "kincstár" mindenkori helyzete alapján kapnának egyedi felelősség- és mozgásteret − tette hozzá a polgármester.
A korábbi indormációkkal ellentétben a szaktárca képviselői nem vettek részt a tegnapi tárgyaláson.
A város vezetői nyár elején azt sem zárták ki, hogy ősznél hamarabb is bedőlhet a település, miután kiderült, hogy az 1,1 milliárd forint hiány nem váltható ki ingataneladással.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve